Így köszöntötték 2021-et világszerte

Miközben Európában online szilveszterre készültek a legtöbbek, volt a világnak olyan része, ahol tömegek ünnepelték – együtt az Újévet. 

A Covid-19-járványt felszámoló Új-Zélandon tömegek töltötték meg az utcákat és harangozták be 2021-et, míg a világ más részein irigykedve figyelték az óceániaiak ünneplését. 

A távoli szigetországban mindössze 25-en haltak meg a bolygón zűrzavart okozó betegségben. Az Európában megszokott korlátozások náluk szinte ismeretlenek. Így Aucklandben – az ország legnagyobb városában – az emberek megtöltötték a város sugárútjait és tömegbe verődve nézték a hagyományos tűzijátékot.

Újévi tűzijáték Sydney-ben. Forrás: AP Photo

A tőlünk nézve szomszédos Ausztráliát sem sújtotta úgy a pandémia, mint Európát, így Melbourne és Sydney utcáin is megjelentek az ünneplők. 

A világ legtöbb országa viszont visszafogottan ünnepelt és ünnepel, abban a reményben, hogy 2021-ben már maximum csak rossz emlék lesz az Óév.

Sok helyen csak a tévén lehetett nézni a tűzijátékokat és ünnepi előadásokat, van ahol egyszerűen törölték őket.

Kijárási tilalmak december 31-én is

Európa több országában és Brazíliában is a katonaság tartatta be az éjszakai kijárási és gyülekezési tilalmat. Ugyan lassan megindulnak az oltási programok, de hónapokra van az a szintű védettség, amikor az élet visszatérhet a normális kerékvágásba.

Anglia lakosságának immár háromnegyede él gyakorlatilag újabb karantén alatt. A kormány tudományos tanácsadói így óvták a gyülekezéstől a lakosokat: “a koronavírus nagyon szereti a tömeget”. Londonban például kerítéssel vették körül a Trafalgár teret, ahol hagyományosan sokan partiznak Újévkor – hogy a különösen fertőző új vírusfajta miatt minimálisra szorítsák a megbetegedéseket. 

Így köszöntötték Vuhanban (Kína) az új esztendőt. Forrás: AP Photo

Bár a pandémia egykori epicentrumában, Vuhanban is teljes a szabadság és az utóbbi hónapokban felpörgött az éjszakai élet, az újévet csak szerényebb fényjátékkal üdvözölték. Ez azonban azért is van így, mert a Kínai Újév nagyobb ünnepnek számít. 

New Yorkban, az ikonikus Times Square-n a mostani Szilveszterkor is lecsúszott a fénygömb, de a rendőrség előtte közölte: nem engedik be az ünneplőket, akik hagyományosan extatikusan ünneplik az Újévet. 

A Burj Khalifa újévi fényjátéka Dubajban. Forrás: Ahmed Ramzan/Gulf News

A Közel-Keleten viszont Dubaj masszív tűzijátékra és ünneplésre készült az ikonikus Burzs Kalifa toronynál.

Az idén katasztrófális robbanástól sújtott Bejrútban hajnali háromig tolták ki a kijárási tilalom kezdetét és bárok, éttermek és night klubok várták a szórakozókat. 

Híradó minden nap 7:00 és 18:00 között minden egész órakor a Radio HereWeGo-n!

Hírháttér Szvetnik Endrével minden hétköznap 13 és 18 órakor a Radio HereWeGo műsorán!

Hallgassa ÉLŐBEN a lap alján található lejátszó segítségével!

Megosztás itt: