A WHO csapata eljutott arra a vuhani halpiacra, ahová az első regisztrált fertőzéseket visszavezették

A koronavírus-járvány egykori epicentrumában vizsgálódik az Egészségügyi Világszervezet a vírus eredete után kutatva. Illetékesek azonban lehűtötték a várakozásokat. A WHO-delegáció ellátogatott abba a vuhani intézetbe, ahol különböző vírusmintákat elemeztek a pandémia kitörése előtt.

A WHO képviselői három és fél órát töltöttek a pandémia kezdeti epicentrumának számító kínai Vuhan város szigorúan őrzött Virológiai Intézetében. 

A központot gyakran említették olyan összeesküvés-elméletekben, amelyek szerint a járványt egy ott tárolt vírusminta kiszabadulása vagy egy ott mesterségesen létrehozott vírus idézte elő. Ezeket az elméleteket Donald Trump volt amerikai elnök és egykori külügyminisztere, Mike Pompeo is megismételte. 

Forrás: CNN

A legtöbb kutató arra gyanakszik, hogy a SARS-CoV-2 zoonózis útján, azaz állatról az emberre ugorva terjedt el. Erre utal szerintük a vírus genetikai anyag és fejlődéstörténete, továbbá az, hogy az összes ismert fertőző betegség 60%-a és az új fertőző betegségek 75%-a állati eredetű

Kutatók 2020-ban megosztották a SARS-CoV-2 genómját és a tudósok többsége azt mondja: ha génmanipulációval hozták volna létre a pandémiát okozó vírust, akkor annak nyoma lenne a genómban – például úgy, világosan látni lehetne, hol illesztettek be új elemeket vagy éppenséggel töröltek ki. 

A WHO-delegáció találkozott Batwomennel – azaz Dr Si Csenglivel, aki a denevérekben előforduló  koronavírusok szakértője. Ő volt az elsők között, akik izolálták az új típusú koronavírust, a SARS-CoV-2-t, amelynek genómja sokban hasonlít a denevérekben és a tobzoska nevű állatban talált koronavírusokra. 

Bár legtöbb tudós elutasítja „a mesterséges vírus” elméletet, egyes szakértők nem zárták ki, hogy egy a vadvilágban vett vírusmintával folytatott kísérlet során megfertőződhetett egy munkatárs, aki kivihette a vírust a közösségbe.

Ezért egyes kutatók azt sürgetik, hogy Kína publikálja az összes olyan koronavírus-mintát, amit a laboratóriumban tanulmányoztak. 

A kép illusztráció

A WHO-csapat eljutott arra a vuhani halpiacra is, ahová az első regisztrált fertőzéseket visszavezették. 

Szabadon járhattunk a piacon és tehettünk fel kérdéseket a piac igazgatóinak, az árusoknak és az embereknek…. A személyesen gyűjtött információ, amit kaptunk, nagyon hasznos” – mondta a csapat egyik tagja, Peter Daszak.

Bár a pandémiát kiváltó vírust először Vuhanban azonosították, a pekingi vezetés egy olyan narratívával próbálkozott, amely kétséget ébreszthet a kórokozó kínai eredetével szemben. Így felvetették, hogy a vírus fagyasztott élelmiszer útján kerülhetett máshonnan Kínába.

Kína és a WHO bírálói szerint nehéz lehet egyértelmű bizonyítékra bukkanni a két hetes bejárás során, mert a delegáció csak későn jutott be Vuhanba. A helyi hatóságok például már tavaly lebontották és fertőtlenítették a Huanan halpiacot.

Híradó minden nap 7:00 és 18:00 között minden egész órakor a Radio HereWeGo-n!

Hírháttér Szvetnik Endrével minden hétköznap 13 és 18 órakor a Radio HereWeGo műsorán!

Hallgassa ÉLŐBEN a lap alján található lejátszó segítségével!

Megosztás itt: